2017. július 21., péntek

21. századi kockulás? Súlyos (SNI) autizmus számítógép közelében

SNI autizmus számítógép használat után:
fejtisztítás a Természet
lágy ölén (saját fotó)

Ez az írás azután készül, miután, nyár lévén, az egész délelőttöt az új városi (dunai) szabadstrandon töltöttem a két gyerekemmel. Nagyon kellemesre alakították ki, gyerekek is megtalálnak sok mindent, a lábáztatáson kívül is, amit élvezni tudnak: széles, kövezett sétányt gurulós közlekedéshez, játszóteret, természetes lábreflexológiás kavicsos folyópartot, stb. A volt súlyos (SNI) autisztikus gyerekemnek annyira tetszett a hely, hogy több ott töltött óra után sem akart onnan eljönni. Ígérgetéssel és trükkökkel tudtam csak elcsalni (hogy holnap is jövünk, és hogy megyünk játékboltba - ami igaz is volt, én nem verem át őt, mert akkor oda a bizalom), mert hisztizett.

Tehát adott egy (volt) általános egyensúlyzavaros, súlyos (SNI) autista mindenféle függőségekre hajlamos gyerek… Aki itthon azért most is tölt némi időt elektronikus kütyük társaságában, azaz valamennyire technika: számítógép és okostelefon függő… És mégsem akar eljönni a Természet lágy öléről. Ki érti ezt? Függő lett a Természettől?

Baj van a gyerekekkel? Avagy az orvos látja-e a fától az erdőt?

Nemrégiben olvastam egy cikket, amire már utaltam két írásban is: egy orvosnő a súlyos (SNI) autista viselkedészavar kiváltó okát a túl sok technikahasználatban látja… Nem mondom, hogy nem lehet hozzá köze, hogy nem lehet súlyosbító tényező, de ő észrevett egy részt az egészből, és az alapján általánosít és messzemenően találgat! Avagy kinek, minek a nyakába varrjuk a viselkedészavarok tüneteit, a súlyos (SNI) autizmust? Eddig hivatalos tünetelnyomó betegségügyes körökben érdekes módon a géneket (6 generációra visszamenőleg), várandósság alatti lázat, „fertőzést” (vírus túlburjánzást) és társait okolták a viselkedészavarok, a súlyos (SNI) autizmus tünetek kialakulása miatt. Most megvan az új bűnbak: a modern technika?

Baj van a gyerekekkel? Csak nehogy a saját házunk táján kelljen körülnézni és söprögetni…

Tyúk vagy tojás? Avagy elektronika okozta súlyos (SNI) autizmus tünetek, vagy…

Könnyű egy láncdohányost leszoktatni?
Ugyanilyen "könnyű" egy SNI autistát
csak úgy lehozni a számítógépről...
(freemages / smoke-1257263)

... invazív tünetelnyomó beavatkozások okozta súlyos (SNI) autizmus okozta elektronika függőség?

Ugyanis tünetelnyomó tudormányos véletlen egybeeséses megfigyelésem szerint gyerekeknél nem elsősorban a képernyőfüggőség okozza a viselkedészavart. Sokkal inkább az általános egyensúlyzavar, amit invazív tünetelnyomó betegségügyi beavatkozások idéznek elő akár már magzatkorban (!) vagy még korábban, tehát már JÓVAL AZELŐTT, HOGY A GYEREK ELKEZDENE SZÁMÍTÓGÉPEZNI, a képernyőfüggőséget (is)! Az technika túlzott használata már csak olaj a tűzre. És nemcsak képernyőfüggőség van ilyenkor, hanem sok más is: glutén, kazein, ivás, só, stb. Az egyensúlyzavar miatt! Itt kiragadtak belőle egy tünetet és félremagyarázzák. Nem mondom, hogy legyen non-stop monitoron egy gyerek, de nagyon megtapsolom, aki egy toxinokkal teli szervezetű súlyos (SNI) autistát könnyedén, komplex holisztikus oki kezelés nélkül le tud szedni a függőségeiről!

Nem tudom, milyen lenne most a volt súlyos (SNI) autista gyerekem, ha nem kapná az invazív tünetelnyomó beavatkozások egyensúlyromboló hatásait is semlegesítő komplex holisztikus oki kezelést… (Ez a költői kérdésem szintén tudormányos véletlen egybeeséses volt.)

 De ne legyen igazam.

  • Tegyük fel, hogy hétköznapi gyerekek mutathatnak autisztikus tüneteket a (túlzott) kütyühasználattól... (Akkor az én neurotipikus nagyobbik gyerekem miért nem mutat? Hiszen ez genetikailag akár megalapozott is lehet nála. Hiszen van egy volt súlyos (SNI) autista - most már angyrészt csak megkésett beszédfejlődéses - testvére... És mindketten szoktak olykor kütyüzni... ez költői kérdés volt.)
  • Tegyük fel, hogy a súlyos (SNI) autizmus általános belső egyensúlyzavara minimum súlyosbodik a (túlzott) kütyühasználattól.
  • Tegyük fel, hogy valóban van valami baj MINDEN szülővel, az általuk engedélyezett kütyühasználattal, akinek viselkedészavaros a gyereke. (Mert nem feltétlenül a gyerekekkel van baj, hiszen ők neurotipikus esetben elég sokat másolnak rólunk a tükörneuronjaikkal!) Nézzük meg ezeket józan paraszti ésszel (= tünetelnyomó tudormányos véletlen egybeeséssel).

Az elektromágneses korszak átka - avagy rezeg mellettünk valami...

Minden háztartásban vannak elektromos berendezések, egyre több. Néhol már a fogkefe és a toalett is elektromos. Ezt firtatva már írtam az elektroszmogról, hogy lehet zavarómező szerepe gyerekek viselkedésében - mivel az emberi lény idegi-elektromos működésű (is)… Egy különlegesen érzékeny idegrendszerű egyed pláne. Ezt a rezgéses zavarómezőt mérni is tudjuk megfelelő mérőműszerrel, és ésszel lehet kontrollálni, minimalizálni is. Néhány gyakorlatias példa, hogy mi ezt jó régóta, már jóval a volt súlyos (SNI) autisztikus gyerekem tüneteinek megjelenése előttről származóan hogyan csináljuk (ezek ellenére jelentek meg a tünetek!):

  • Az otthonunk kiválasztásakor elsődleges szempont volt, hogy ne legyen látható közelben, pár száz méteren belül magasfeszültségű vezeték. A mi lakóhelyünkön továbbá az is pozitív, hogy az utcai áramkábeleket a föld alatt vezették el. Tehát az utcán nincsenek villanypóznák, villanydrótok – bár ideköltözéskor nem tudtuk előre, hogy ez ilyen lesz, én örülök neki.
    Elektroszmog: zavarómező?
    (freeimages / high-voltage-1460225)
  • Csak olyan elektromos készülékeket használunk, amit nagyon muszáj; mellőzzünk mindent, amit csak mellőzni lehet. Nincs például mikrohullámú sütőnk, sem 3 db TV-nk, sem táblagépünk. 1 db régebbi TV van, és egyszerűbb okostelefonok, ezekkel mindenki igénye ki van elégítve.
  • Csak azt az elektromos készüléket hagyjuk áram alatt éjszakára, a pihenés, feltöltődés, kikapcsolódás idejére, amit nagyon muszáj. A TV-nket és a hozzá kapcsolt készülékeket a TV saját tömbkikapcsolója áramtalanítja. Időkapcsoló áramtalanítja a wifinket is. Hogy ez mennyire hasznos a wifi gépnek, nem tudom, de… És ugye vannak a falszomszédainknak is wifi készülékeik, de nálunk ez a legerősebb jel, és erre van ráhatásunk. (Ha minden szomszédunk áramtalanítana, nem lenne wifiből származó elektroszmog…) A mobiltelefonokat is a legtöbbször kikapcsoljuk, vagy repülés üzemmódba helyezzük.
  • A hálószobában, az ágyunktól olyan távol van mindenféle elektromos berendezés, a hosszabbítókat és lámpákat is beleértve, amilyen távol csak lehetséges, de minimum 1 méterre. Az ágy mellett és a fejünknél maximum elemes berendezéseket használunk. Próbáltam a konnektorokat is leárnyékolni, nem tudom, sikerült-e. Mindenesetre ha építkezni / házat átépíteni / felújítani fogunk még majd valamikor, remélem, sikerül majd azt is megoldani, hogy egy kapcsolóval a teljes hálószobát áramtalanítani lehessen, a falban levő vezetékeket is beleértve.
  • A sok elektroszmogban tartózkodás után mindig kimegyünk a friss levegőre, valamilyen természeti közegbe, ahol kitisztulhatnak belőlünk az elektroszmog által okozott esetleges zavarok.
  • Tünetelnyomó tudormányos véletlen egybeeséses hókuszpókusz: a mi fekvőhelyünk be van mérve és le van árnyékolva föld-elektroszmogok (földsugárzások) tekintetében is!
  • Stb.

A súlyos (SNI) autizmus a számítógép korszakra adott evolúciós válasz? A tartalom áldás vagy átok

Álom, édes álom -
szent és sérthetetlen;
SNI autizmus alvászavar
nélkül (freeimages
/ forest-sleep-1360585)

Az elektromos készülékeknél szűkítsük a kört az igazi "gonoszakra": a számítógépre, tabletekre, okostelefonokra, játékgépekre és társaikra. Vannak, akik teljesen ellenzik, és nem engedik, hogy a gyerekeik ezek közül bármit használjanak. Mások pedig korlátlanul hagyják, hogy a gyerekek a virtuális világban éljenek. Jómagam egész-séges egyensúly párti vagyok: használjuk józan paraszti ésszel a technika vívmányait. Mert van sok előnyük is, tanuláshoz például kifejezetten hasznosak tudnak lenni. És vannak rajtuk értelmes tartalmak is. Haladni kell a korral: aki nem alkalmazkodik, aki nem tanulja meg rendeltetésszerűen használni ezeket, kivédve a velük járó veszélyeket, hátrányba kerül! És álszentnek sem akarok tűnni, hiszen – ez a blog is tanúsítja – gazdasági informatikus az egyik szakmám, én is sokat dolgozok a számítógéppel. Igaz, nem játszok, és főleg tanuláshoz videózok, nekem ez nagyrészt munkaeszköz! A gyerek tőlem is látja az elektronika használatát… Mégis el tudja engedni a masinát, ha van annál érdekesebb program! Hogy ehhez hozzájáruljunk, a békesség kedvéért néhány alapelv:

  • Talán a legfontosabb: este 19 óra után, ami hétvégén inkább 21 óra, ÉJJEL nálunk SENKINEK NINCS TV-zés, SEM SZÁMÍTÓGÉPEZÉS, SEM TELEFONOZÁS, ALVÁS VAN!!!! Nagyon ritka kivétellel, amikor tényleg nincs más megoldás. Az idegrendszernek, főleg ilyen jellegű működési zavaroknál és gyerekeknél, fokozott regenerálódás kell, különben ugrott az elég jó fejlődés!!! (Ezért is elsődleges fontosságú további egész-ség-károsítás nélkül oldani a súlyos (SNI) autisztikus alvászavart…)
  • Először a munka, a tanulás és a más fontos dolgok, utána jöhet a lazulós szórakozás.
  • Nagyon nem mindegy a korhatáros karika és a tartalom: hogy MIT nézünk, hallgatunk, mivel játszanak a gyerekek!!! Erőszakos, félelmetes stresszor videók, zenék, játékok nálunk mindig is összcsaládilag ki voltak tiltva. Ennek folytán már annyira hozzászoktak a gyerekeim is a szelíd, nem stresszor tartalmakhoz, hogy a durva stresszorokat maguktól elkapcsolják. Vannak aranyos, nagy klasszikus mesék, amiket én is néztem anno, és ők is szívesen néznek: a súlyos (SNI) autisták által szeretett Thomas a gőzmozdony (és más vonatos videók), a Hupikék törpikék, a Kisvakond, a Pompom, Frakk a macskák réme, a Varázsceruza, Maja a méhecske, Mr Bean, a Disney-s Zorró, és ehhez hasonlók. Az újak közül bevállalható a Chuddington, Bogyó és Babóca, Yakari, Dóra és barátai, Láng és a szuperverdák, Mancs őrjárat, Oszvald a polip, Hunyor major, Umizumi, és ehhez hasonlók.
Stresszor vagy nem stresszor
tartalmak? Nem mindegy!
(freeimages / dragon-1416837)
  • Oda kell figyelni a mennyiségre és a szünetekre! Jó régen én igen fanatikus voltam, és sokszor órákat dolgoztam számítógéppel, szünet nélkül. Viszont már évek óta megkövetelem magamtól, hogy minimum óránként felálljak, megmozgassam magamat, igyak, mosdóba menjek, egyek. Hasonlóra törekszem a gyerekeimet is ösztönözni. Ne videózzanak, ne játsszanak egyfolytában fél-egy óránál többet. Ha itthon vagyunk, reggel / délelőtt lehet 1-2 óra kütyüzés, mialatt én dolgozok. Aztán lehetőleg valamilyen mozgásos házimunkában részvétel, vagy kinti levegőzéses program. Például meleg időben vízipisztolyozás az udvaron, vagy kismotorozás / rollerozás a játszótéren. Majd ebéd és csendes pihenő. Délután a délelőtthöz hasonlóan. Evés közben, asztalnál nincs kütyüzés. Este, altatáshoz pedig beszélgetés, könyvből / fejből elmondott / elénekelt dal van!
  • Ha máshogy nem megy, és drasztikus eszközökre van szükség, lehet használni a kütyükön gyerekzárat, gyerektevékenységet szabályozó - letiltó eszközöket, szülői felügyelet programokat – nekünk erre eddig még nem volt szükségünk.

Folytatása következik.

Ha van építő jellegű hozzáfűzni valód, szeretettel várom a hozzászólásokba! Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése