2017. november 20., hétfő

SNI autisták vizsgálata a Magyar Tudományos Akadémián: beszűkült materializmus

Az írás készülésének időpontjában már egy év eltelt azóta, hogy 2016. novemberében a Magyar Tudományos Akadémián jártam, ahol az SNI autizmusról egy előadást láttam. Voltak benne fehér foltok, hát hozzászóltam én is. Ez volt az az előadás:
http://mta.hu/tudomany_hirei/a-legujabb-eredmenyek-az-autizmus-kialakulasarol-sperlagh-beata-tudomanyunnepi-eloadasa-videon-107168
(Azon a Magyar Tudományos Akadémián, ahol még nem jutottak el az epigenetikáig: kvantumfizikáig, kvantumkémiáig, kvantumbiológiáig; ellenben ezeket tudományosan rendszeresen nagy mellénnyel becsmérlik.)
„A tudomány a szakértők tudatlanságába vetett hit.”
(a kvantum elektrodinamika úttörője, Richard Feynman amerikai fizikus)

Mit lehet megtudni a magyarországi tudományos SNI autizmus kutatásokból? Például az derült ki az SNI autisták vizsgálata során, hogy:

  • Az egerek is lehetnek SNI autisták, ha megfelelő mikroorganizmusokkal és/vagy kémiai anyagokkal "táplálják" őket kívülről.
    Autisták vizsgálata:
    tudományos fehér foltok
    (freeimages /
    lab-series-1-1506444)

  • Vannak a testünkben X-menes nevet kapott gének, és enzimek is, amiket, legalábbis nálam, humanoid legyen a talpán, aki megjegyez. Ők olykor rejtélyes okokból megbolondulnak, de csak kb. 15-30 %-ban okoznak SNI autizmust, a többi valószínűleg környezeti hatás!
  • Könnyen lehet, hogy már 1% a magyar lakosság körében az SNI autisták aránya. Azaz, itthon 100 ezer ember is lehet! (2016 november a dátum) NEM, ez nemcsak attól van, hogy jobban diagnosztizálnak, ez annál több!!! (Vagy esetleg azért diagnosztizálnak többet, hogy hivatalos tudományosan megindokolva lehessen egyre több embernek - gyereknek felírni patikai tudatmódosító szereket? Ez az én költői kérdésem volt...)
  • (Materialista) tudományosan már bizonyított, hogy az oltások nem okoznak SNI autizmust. (Azonban NEM vizsgálták azt, hogy régen volt Magyarországon 4-5 kötelező oltás, az írás készülésének időpontjában pedig van 13-14, egyre összetettebbek, és hogy miért tűnik úgy, hogy a számuk együtt emelkedik az SNI autisták arányával? Természetesen ez „véletlen egybeesés”…)
  • Az SNI autizmus része a nemzeti agykutatási programnak, EU-s forrásból sok pénzt ölnek bele, van patikai szer gyári szponzor is. (Íme a függetlenség árulkodó jelei…)
  • Mindezek ellenére még csak a távolabbi jövőben látják a megoldás lehetőségét. Legalábbis a materialista tudományosok így működnek a laboratóriumból, a kémcsövek mögül, olykor meglátogatva SNI autistákat gondozó intézményeket. (Vajon tényleg meg akarják oldani, vagy csak a szájuk mondja ezt?)

Mit NEM lehet megtudni a magyarországi tudományos kutatásokból? Például:

  •  Sok életszagú, szellemi-lelki-testi történetet a gyakorlatban, hús-vér emberektől. Hogy mi történt velük, mielőtt az SNI autisztikus tüneteket produkálni kezdték. Ilyen információkat csak holisztikus egészségszakemberek szoktak megkérdezni, például tapasztalt homeopata orvosok, a természetgyógyász kollégáim, vagy éppen én is, ha jön hozzám valaki. Ilyen információkra a hivatalos materialista tudomány valahogy nem kíváncsi, még akkor sem, ha ezek alapján valakik tálcán szállítanának egy lehetséges, epigenetikus, kvantumfizikus-kvantumkémikus-kvantumbiologikus, megoldást. Még akkor sem, ha hivatalos szakértői vélemények is vannak a vele történt „véletlenszerű”, „nem várt”, „meglepő” változásról! Még akkor sem, ha a megoldási lehetőség lehet, hogy több ezer, de minimum 200 éve létezik erre a témára (is). (Azaz, létezne, ha nem bonyolítanánk túl a dolgokat feleslegesen, és levennék a profitos csőlátást?)
Még szerencse, hogy az SNI autizmusban érintett hozzátartozók egy része kíváncsi erre, materialista tudomány korlátozott nézőpontjai ide vagy oda.
Mit is ünneplünk a tudomány ünnepén? Azt, hogy nincs megoldás, és egy ideig még nem is lesz? És hogy egyre több SNI autista van, akik nem képesek egészséges szociális életet élni? És hogy például a dührohamaikból előbb-utóbb akár háború is lehet, ha nem figyel rájuk oda valaki éberen a nap 24 órájában?
És hogyan lehet ez ennél jobb?

Autisták vizsgálata: hiányzik
az epigenetikus - holisztikus
szemlélet (freeimages/
baby-faced-assasion-1437670)

Ha elmennénk például Nyugat-Európába, vagy esetleg messzebb, ott vajon ugyanezt lehetne megtudni tudományosan az SNI autizmusról?

Ott is ugyanígy néz ki hivatalosan az SNI autisták vizsgálata?

Biztató élmény is történt velem az előadáson: személyesen találkoztam egy Németországban élő magyar holisztikus egészségszakemberrel. Néhány szóban beszámoltam neki a gyerekem helyzetéről, a változásokról. Végighallgatott, majd azt javasolta, hogy a gyerek összes vegyszeres mikroorganizmus injekcióját ki kell vezetni, és többet ne kapjon. Húha! Ő már a harmadik holisztikus egészségszakember, aki a Tinus Smits -féle kezelés speciális részére biztat minket - egy holisztikus szemléletű fül-orr-gégész és egy holisztikus szemléletű házi gyermekorvos után.

Folytatása következik.
Ha van építő jellegű hozzáfűzni valód, szeretettel várom a hozzászólásokba! Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése