Az írás készülésének időpontjában már egy év eltelt azóta, hogy 2016. novemberében a Magyar Tudormányos Akadémián jártam, ahol a súlyos (SNI) autizmusról egy előadást láttam. Voltak benne fehér foltok, hát hozzászóltam én is. Ez volt az az előadás:
(Azon a Magyar Tudormányos Akadémián, ahol még nem jutottak el az epigenetikáig: kvantumfizikáig, kvantumkémiáig, kvantumbiológiáig; ellenben ezeket hivatalos tünetelnyomó betegségügyben rendszeresen nagy mellénnyel becsmérlik.)
„A tudomány a szakértők tudatlanságába vetett hit.”
(a kvantum elektrodinamika úttörője, Richard Feynman amerikai fizikus)
Mit lehet megtudni a magyarországi hivatalos tünetelnyomó betegségügyes súlyos (SNI) autizmus kutatásokból?
Például az derült ki a súlyos (SNI) autisták vizsgálata során, hogy:
Súlyos (SNI) autisták vizsgálata: tudormányos fehér foltok (freeimages / lab-series-1-1506444) |
- Az egerek is lehetnek súlyos (SNI) autisták, ha megfelelő mikroorganizmusokkal és/vagy kémiai anyagokkal "táplálják" őket kívülről.
- Vannak a testünkben X-menes nevet kapott gének, és enzimek is, amiket, legalábbis nálam, humanoid legyen a talpán, aki megjegyez. Ők olykor rejtélyes okokból megbolondulnak, de csak kb. 15-30 %-ban okoznak súlyos (SNI) autizmust, a többi valószínűleg környezeti hatás!
- Könnyen lehet, hogy már 1% a magyar lakosság körében a súlyos (SNI) autisták aránya. Azaz, itthon 100 ezer ember is lehet! (2016 november a dátum) NEM, ez nemcsak attól van, hogy jobban diagnosztizálnak, ez annál több!!! (Vagy esetleg azért diagnosztizálnak többet, hogy hivatalos tünetelnyomó betegségügyben megindokolva lehessen egyre több embernek - gyereknek felírni patikai legális tudatmódosító szereket? Ez az én tiszteletlen költői kérdésem volt...)
- Hivatalos tünetelnyomó betegségügyesen (állítólag) már bizonyított, hogy oltások nem okoznak súlyos (SNI) autizmust. (Azonban NEM vizsgálták azt, hogy régen volt Magyarországon 4-5 kötelező oltás, az írás készülésének időpontjában pedig van 13-14, egyre több, egyre összetettebbek, és hogy miért tűnik úgy, hogy a számuk együtt emelkedik a súlyos (SNI) autisták arányával? Természetesen ez „tünetelnyomó tudormányos véletlen egybeesés”…)
- A súlyos (SNI) autizmus része a nemzeti agykutatási programnak, EU-s forrásból sok pénzt ölnek bele, van orvossággyári szponzor is. (Íme a "függetlenség" árulkodó jelei…)
Mindezek ellenére még csak a távolabbi jövőben látják a megoldás lehetőségét. Legalábbis a hivatalos tünetelnyomó betegségügyesek így működnek a laboratóriumból, a kémcsövek mögül, olykor meglátogatva súlyos (SNI) autistákat gondozó intézményeket. (Vajon tényleg meg akarják oldani, vagy csak a szájuk mondja ezt?)
Mit NEM lehet megtudni a magyarországi hivatalos tünetelnyomó betegségügyes kutatásokból? Például:
Például sok életszagú emberi, szellemi-lelki-testi-környezeti történetet a szürke hétköznapi gyakorlatban, hús-vér érintettekkel. Hogy mi történt velük, mielőtt a súlyos (SNI) autisztikus tüneteket produkálni kezdték. Ilyen információkat csak komplex integratív hozzáértő egész-ség-szakemberek szoktak megkérdezni, például tapasztalt homeopaták, a természetgyógyász kollégáim, vagy éppen különcmagam is, ha jön hozzám valaki. Ilyen empirikus információkra a hivatalos tünetelnyomó betegségügy valahogy nem kíváncsi, még akkor sem, ha ezek alapján valakik tálcán szállítanának egy lehetséges, epigenetikus, kvantumfizikus-kvantumkémikus-kvantumbiologikus, megoldást. Még akkor sem, ha hivatalos szakértői vélemények is vannak a vele történt tünetelnyomó tudormányos véletlen egybeeséses, „nem várt”, „meglepő” változásról! Még akkor sem, ha a megoldási lehetőség lehet, hogy több ezer, de minimum 200 éve létezik erre a témára (is). (Azaz, létezne, ha nem bonyolítanánk túl a dolgokat feleslegesen, és levennék a profitéhes csőlátást?)
Még szerencse, hogy a súlyos (SNI) autizmusban érintett hozzátartozók egy része kíváncsi erre, hivatalos tünetelnyomó betegségügy elmében korlátozott, extrém anyagias nézőpontjai ide vagy oda.
Mit is ünneplünk a tudormány ünnepén? Azt, hogy erre a rendkívüli módon kínlódós - szenvedős állapotra nincs megoldás, és egy ideig még nem is lesz? Ezt ünnepelni kell?
És hogy egyre több súlyos (SNI) autista van, akik nem képesek egész-séges szociális életet élni? És hogy például a dührohamaikból előbb-utóbb akár háború is lehet, ha nem figyel rájuk oda valaki éberen a nap 24 órájában, és nem csillapítja folyamatosan a kitöréseiket?
És hogyan lehet ez ennél jobb?
Súlyos (SNI) autisták vizsgálata: erősen hiányzik az epigenetikus - komplex integratív szemlélet (freeimages / baby-faced-assasion-1437670) |
Ha elmennénk például a hanyatló Nyugat-Európába, vagy esetleg messzebb, ott vajon ugyanezt lehetne megtudni tünetelnyomó tudormányosan a súlyos (SNI) autizmusról?
Ott is ugyanígy néz ki hivatalosan a súlyos (SNI) autisták vizsgálata?
Biztató élmény is történt velem az előadáson: személyesen találkoztam egy Németországban élő magyar igazi komplex integratív egész-ség-szakemberrel. Néhány szóban beszámoltam neki a gyerekem helyzetéről, a változásokról. Végighallgatott, majd azt javasolta, hogy a gyerek összes vegyszeres mikroorganizmus injekcióját ki kell detoxikálni, és többet ne kapjon.
Húha!
Ő már a harmadik komplex integratív egész-ség-szakember volt, aki a Dr. Tinus Smits -féle kezelés speciális részére biztatott minket - egy komplex integratív szemléletű házi gyermekorvos és egy komplex integratív szemléletű fül-orr-gégész után.
Folytatása következik.
Ha van építő jellegű hozzáfűzni valód, szeretettel várom a hozzászólásokba! Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése