A blogger

Rólam

2014.03.08.
(itt már valamennyire
kamikáze volt)

Szeretettel üdvözöllek a blogomban! Szalkainé Tóth Tímeának hívnak.

Autizmusban érintett is vagyok, és valamilyen szinten szakmabeli "nem"szakértő is.

Érintett vagyok azért, mert a kisebbik gyerekem súlyos (SNI) autisztikus-hiperaktívnak lett valószínűsítve 2015 őszén, 3 évesen. Tényleg sok kibírhatatlan tünete volt, ön- és közveszélyes kamikáze volt, és nagyon nehezen ment vele az élet. (És ez még semmi ahhoz képest, mit művelt 2 évesen, ez már a szelídült állapota.) 2016 nyarán, 4 évesen pedig már nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy autisztikus lenne. A megkésett beszédfejlődés maradt meg teljesen biztosan a viselkedészavarából. És ez a viselkedészavar folyamatosan enyhül, sokszor meglepetésszerű, nem várt változásokkal. 2019-ben (tünetelnyomó tudormányos) orvosilag lehetetlen módon sikerült egy normál általános iskolában integrálva elkezdenie az iskolás éveit, ahol, a megfelelő segítséggel, de az első pár év során képes volt mondhatni teljesen beilleszkedni és felzárkózni a többiekhez. Ír, olvas, számol, rajzol, közösségi életet él... Itt már megkésett beszédfejlődés sincs, csak némi beszédhiba és furcsa viselkedés. Ami már semmilyen veszélyt nem jelent senkire nézve. És mindezek orvosi tünetelnyomások nélkül valósultak meg!

A tapasztalataim, az előtanulmányaim, a józan paraszti eszem és az ösztönöm miatt csak olyan helyekre vittem el, ahol őt, mint egyéniséget nézik. Mert itt nem megváltoztatni, kvázi "megerőszakolni" és kínozni akarják, mint máshol a tünetelnyomó betegségügyi szemlélettel. Sokkal inkább természetesen, egyszerűen, hatékonyan és szelíden meg tudják őt szabadítani a rárakódott, valójában nem is hozzá tartozó, életellenes dolgoktól, toxinoktól, zavarómezőktől, sallangoktól, amikhez igazán felesleges ragaszkodnia. Hogy szellemi-lelki-testi-környezeti szinten egyaránt egyensúlyba kerülhessen és igazán önmaga lehessen!

Miért tartom ezt a legjobb megoldásnak? Mert különcmagam legalább 20 éve foglalkozok egész-séggel, és csakis komplex holisztikus szemléletben. Csupa, ahogy a tünetelnyomó tudormányos betegségügyi trollok nevezik, "áltudományos faxság" ismeretekkel bírok. Fülakupunktúrás addiktológus (természetgyógyász) képzettségem van 2016 óta, és ezen kívül több más életkarbantartó - stresszoldó módszerben is járatosnak mondhatom magamat. Például reflexológiás talpmasszőr, Mesterpont masszőr, svédmasszőr, ReCovering Hand craniosacralis kezelő, gyógypedagógiai segítő munkatárs, aromaterápiás tanácsadó, stb. (a holisztikuseden.com weboldalon megtalálod a még részletesebb listát). Tehát tulajdonképpen bőven egész-ség (nem betegség) szakmabeli "nem"szakértő vagyok. 

Túl sokat tanultam eddig ahhoz, főleg a komplex holisztikus ("integratív", "multidiszciplináris", ... "szemfényvesztő placebó") józan paraszti eszes és ösztönös keleti egész-ségkultúra vonalán, hogy csak úgy belenyugodjak, beleragadjak a súlyos (SNI) autizmusba, mint (extrém szenvedős!) "állapotba", élettani működési zavarba, tünethalmazba, betegségbe. Annyi szellemi-lelki-testi tünetből kihoztam már saját magunkat, természetesen, egyszerűen és hatékonyan, az eszközeimmel, amiknél a hivatalos betegségügy tünetelnyomó kezeléseket használ, és/vagy tanácstalanul tárja szét a kezét! 

Ennek is a (tudormányos véletlen egybeeséses) következménye, hogy a gyerekeimnek és magunknak tizenéve egyáltalán nem kellett patikai kémiai antibiotikumot, lázcsillapítót, fájdalomölő pirulát és hasonlókat adni. Alig hiányoznak az oktatási intézményekből akut tünetek miatt, illetve ezek a megfelelő feltételek biztosításával maguktól öngyógyulnak, szövődmények nélkül. Nagyon ritkán kell orvoshoz menni velük, maximum csak életkori státuszra, és fogorvoshoz fogkőleszedésre; a kórházat csak kisebb balesetek miatt ismerik. Ennek ellenére, vagy pont ezért, de minden szervük épségben megvan, a legutolsó orrmanduláig bezárólag! És a krónikus súlyos (SNI) autizmus sem kivétel, az emberi lény ott is ugyanúgy működik, mint más működési zavaroknál; csak az éppenséggel befejezetlen akut öngyógyulási folyamatok sokasága idegrendszeri toxinterheltséggel összekötve. Nála is kell lennie igazi megoldásoknak!

Tehát hajrá komplex, holisztikus ("integratív", "multidiszciplináris", ... ki hogy nevezi) oki súlyos (SNI) autizmus kezelés!

Ha nem elegek a blogban leírtak; tudj meg ennél többet, indítsd be az életetek egyre élhetőbbé válását minden szinten!:

Köszönöm!

Végtelen lény embertársi, holisztikus kezelői üdvözlettel:

Szalkainé Tóth Tímea
"minimál"masszőr - addiktológus természetgyógyász, (már csak enyhe) autizmussal érintett szülő

Időpontkérés konzultációra:
sztothtimea-kukac-gmail-pont-com,
holisztikusedenkft-kukac-gmail-pont-com
https://holisztikuseden.com/

(az email címek adatbiztonsági okokból vannak így kiírva, a kívánt karakterek értelemszerűen behelyettesítendők)

(Tipp: hangoskönyvként hallgathatod a blogbejegyzéseket (és nemcsak ezeket) egy szövegfelolvasó okoseszközös alkalmazás, például a @Voice nevű használatával!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése