2018. március 22., csütörtök

Nevel(het)etlen antiszociális? Mi a súlyos (SNI) autizmus? Ki a súlyos (SNI) autista?

Ennyi mindenféle hosszadalmas értekezés után ideje nálam is definiálni, hogy mi is ez a jelenség.

Mi az (SNI) autizmus? Nevelhetetlen,
antiszociális, más? (freeimages /
different-is-great-1236876)

Elöljáróban annyit, hogy én úgy érzékelem, hogy az autizmus a szürke hétköznapi gyakorlatban egy lelki szemetesládás gyűjtőfogalom. Nagyon sok minden belefér, amit nem tudnak máshova tenni, aminek a hivatalos tünetelnyomó betegségügyben nem ismerik a kialakulási okait, a hátterét. Ahogy egy pszichológus megfogalmazta: „Nagyon széles ám a spektrum! Ha valaki például nem tudja, hogy nem illik bekíváncsiskodni ismeretlen szobákba, akkor ő autista!” (Húha. Pedig én „gyárilag” nagyon kíváncsi vagyok, és eddig ezt ráfogtam a gonoszkópomra, és a fejlődésem motorjának gondoltam…) Tehát legyen egy tünet és fogd rá a spektrumra! És ha a spektrum tünetek elfogynak? Olyan nincs, mindenki belefér a spektrumba valahova.

Az autizmus szintjei, avagy a spektrum két vége

Először is, válasszuk ketté mi is az autizmust a „súlyosság”, azaz a működési zavar mértéke és a tünetek alapján. Nézzük meg az auti spektrum két végét komplex holisztikus szemlélettel!

  • Egy magasan funkcionáló autista a szuperérzékeny, de nagyjából általános egyensúlyban levő, energiatoxinoktól és zavarómezőktől mentes idegrendszerű-szervezetű személy. Ő tud igazi önmaga lenni, a különleges kreatív képességeit ki tudja bontakoztatni. Talán őt ismeri jobban a köztudat, mert vele ki lehet menni az utcára. (Az ő esetükben szoktak örülni, hogy milyen jó, hogy „fejlődik” a diagnosztika, és felismerik a felnőtt autistákat – viselkedés és pszichés – lelki – idegi - stresszreakciós működés alapján. Legalább ők is megértik végre, hogy miért is voltak ezen életükben mindig is kakukktojások, ufók a többi emberhez képest… és milyen hasznos, hogy van diagnózis kódjuk! Így a befelé fordulásra, szégyenre, szorongásra, kisebbségi érzésükre valamilyen indokkal fel lehet írni a patikai legális tudatmódosító szert… Így később akár súlyos tudatmódosító szer függők és alacsonyabban funkcionáló (SNI) autisták is válhatnak belőlük.)
  • Egy alacsonyan funkcionáló, súlyosan viselkedészavaros (SNI) autista a saját egyensúlyából kiesett, energiatoxinokkal és zavarómezőkkel terhelt idegrendszerű-szervezetű szuperérzékeny személy. Ő a működési zavarai miatt erőteljesen szenved, be van szűkülve, le van épülve, ön- és közveszélyes. Nem igazán lehet vele közösségbe menni, nem tud igazi önmaga lenni! A vizsgáló szakik többnyire őket ismerik fel és nevezik autistának, mert az ő viselkedésük feltűnő. És ugye napjainkban nem olyan nehéz begyűjteni sok energiatoxint és zavarómezőt, van bőven a környezetünkben belőlük sajnos…
  • A kettő közé mondhatni valamennyi embert be lehet sorolni a tünetelnyomó betegségügyi tudormány által...

Összegyűjtöttem néhány további megközelítést, amiknek a lényegét a teljesség és a hivatalos tünetelnyomó betegségügyes kifogástalanság igénye nélkül, tájékoztatásképpen közreadom. Ezekkel is el lehet indulni tovább keresgélni és tájékozódni a témában.

(Súlyos SNI) autizmus a (hivatalos betegségügyi tünetelnyomó) pszichiáter szerint

A pszichiátria szerint minden pszichiátriai tünet, például a depresszió is „agyi kémiai egyensúlyzavar”. Valószínűleg a súlyos (SNI) autizmust is ekörül definiálják. Ez valami olyan rejtélyes, kiismerhetetlen, genetikai és befolyásolhatatlan dolog, amitől az érintett személy szociális és kommunikációs készségei nem működnek megszokott módon. A súlyos (SNI) autista magának való, esetenként ön- és közveszélyes ember. Egyébként pedig minden tünet autizmus, amit hivatalos tünetelnyomó szaktekintély(nek tűnő), magát annak tartó ember annak nevez. (A tünetelnyomó tudormányos autizmus szakértők jellemzően onnan ismerhetők meg, hogy kizárják, hogy például iatrogén tényezők is szerepet játszhatnak a súlyos (SNI) autizmus kialakulásában…)

(Súlyos SNI) autizmus az agykutató-neurológus szerint

A homloklebeny fejlődési zavara azon agyterületeken, amelyek főleg a súlyos (SNI) autizmusban szenvedőknél eltérést mutatnak: az amigdala, a hippocampus és a kisagy. Valamint az agyi erek rendellenes fejlődése. Mint ahogy például itt írják:

Link: http://m.eloben.hu/tudomany/2015-12-17/lehet-hogy-az-autizmus-nem-neurologiai-eredetu-allapot-hanem-az-agyi-erek-rendellenessege-okozza

Letölthető PDF: https://drive.google.com/open?id=1sci2eeLbKAtzJaXp_bVEsnorttT3_BVb

(Súlyos SNI) autizmus a (tájékozott) genetikus szerint

Autizmus genetika: nehézfém
toxin kiürítési zavar? (freeimages /
thermometer-1329886)

Minimum az MTHFR gének mutációja - amely nem mellesleg az emberi populáció nagy többségében jelen van. Ezek folytán az érintett ember szervezetében a toxinok megkötése és kiürítése nem működik megfelelően. Mint ahogy például itt írják:

Link: https://www.amymyersmd.com/2017/07/what-is-an-mthfr-mutation-and-what-to-do-about-it/

Letölthető PDF: https://drive.google.com/open?id=1Y6SDRfy9v_qw45ULUWao4I7-nj2uaPb2

(Ja igen, és ha nem csak ez, akkor tessék legyen szíves megmondani, melyik genetika? A sajátunk, vagy a bélrendszerünkben élő mikrobiom genetikája - utóbbi két nagyságrenddel több gént tartalmaz, mint a mienk? Esetleg mind2? És miért csak a mostani gyerekeknél feltűnő az exponenciálisan növekvő jelenléte? Korábban hova bújt el az a sok sérült generáció, ahonnan a mostaniak az alacsonyan funkcionáló súlyos (SNI) autizmust genetikailag örökölték?)

(Súlyos SNI) autizmus a (tájékozott) gasztroenterológus szerint

Emésztőrendszeri, anyagcsere, táplálék felszívódási zavarok: gyulladás, lyukas bél szindróma, tápanyaghiány, toxinok többlete, felborult ásványianyag-arány, enzimtermelési zavar, nehézfém megkötési zavar, Candida gomba túltengés, gyomorsav termelés csökkenés, stb. Mint ahogy például itt írják:

Link: https://pszichoforyou.hu/bel-agy/

Letölthető PDF: https://drive.google.com/open?id=1RoArylfKrvQHo7pYFwS1X6AGrdGa0qEy

(Súlyos SNI) autizmus a (tájékozott) immunológus szerint

Az érintett ember édesanyjának agykárosító autoimmun folyamatai, amiket átörökített a gyermekének. Mint ahogy például itt írják:

Link: https://spectrumnews.org/news/large-study-links-autism-to-autoimmune-disease-in-mothers/

Letölthető PDF: https://drive.google.com/open?id=1APWYVkL_yKW8ssPtDYOSaUl0j98dpgmT

(Súlyos SNI) autizmus a homeopata (azaz komplex holisztikus „szemfényvesztő placebós kuruzsló”) szerint

Mindenképpen (felesleges) szenvedés! „Szemfényvesztő placebó” észrevétellel mikrotoxinok, beépült nehézfémek jelenléte az idegrendszerben, amiket fontos (lenne) onnan kitisztítani. (Ezért egy, a témában tapasztalt homeopata az ilyen tüneteket átmeneti állapotnak tartja, és szakszerű megoldásukra törekszik… hű micsoda hiú ígéretek!)

Stb. Lehet még erről megállapítása más szakembereknek is… mindenkinek a saját maga által vizsgált tényezők szerint. És ezek szerint is szeretné kezelni. Nekem is van (komplex holisztikus) addiktológiai-mikrotoxikológiai jellegű megközelítésem.

Folytatása következik.
Ha van építő jellegű hozzáfűzni valód, szeretettel várom a hozzászólásokba! Köszönöm!

 

KATT A KÉPRE! Glutation krém: lehetőség, szelíd segítség
a toxinkiürítés támogatására.




   


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése